Belső csend - zárd ki a zajt

calendar_month Időpont: Elmúlt
place
Helyszín: Deák Ferenc utca 34/2, Szeged, Hungary, 6720
map Térkép

Belső csend - zárd ki a zajt

A nyár lehet programokkal teletűzdelt hangos forgatag, de talán akad benne egy kis idő, amikor ki tudunk szakadni a zsongásból. Akár elutazunk, akár otthon pihenünk meg egy picit, és esetleg sikerül elcsendesíteni a környezetünket néhány percre, órára, napra, hamar szembesülhetünk vele, hogy a bennünk zajló eseményeket és hangokat sokkal nehezebb nyugalomra bírni. Sőt, sokszor a külső csenden nekibátorodva, a gondolataink még élénkebben cikáznak és követelnek figyelmet.

A jógaórán is sokszor elhangzik, hogy figyeljünk befelé, de ha ezt sikerül is megvalósítani, akkor sem mindig egyszerű valóban kizárni azt, ami a nap során foglalkoztatott minket. Ezen a könnyű hatha jógagyakorláson azokkal az eszközökkel ismerkedünk, amik segítenek megteremteni a belső csendet, és amikhez később is bármikor nyúlhatunk, akár a legnagyobb hétköznapi pörgésben, akár egy csendes pillanatban. Ez alkalommal zene nélkül és többször lehunyt szemmel végezzük majd a légzőgyakorlatot és az ászanákat, ami kihívás a testnek és az elmének is, de egyben egy izgalmas új tapasztalás is.

A csapongó gondolatok elcsendesítésének útja nem az ürességhez, hanem a valódi tiszta tudathoz vezet. Bárhol is jársz ezen az úton, szeretettel várlak, hogy néhány lépést együtt tegyünk meg.

Bejelentkezés: https://elet-viraga-jogastudio.reservio.com/events/9859d3b0-b424-4b86-9817-85afe60d523d/

Az óra bérlettel és napi jeggyel látogatható. Várlak szeretettel: Kata

arrow_warm_up
bug_report Hibát jeleznék ezen az oldalon

Hibajelentés

Szeretném jelezni az üzemeltetőknek, hogy hibát találtam a jelenlegi oldalon.

check_circle

Köszönjük, hogy jelentetted a hibát! Igyekszünk minél előbb megoldani.